A fekete obszidián hatása, az ősi védelem

Tudta, hogy léteznek olyan ásványok, amelyek védelmet nyújtanak a negatív energiák ellen, sőt, a már meglévő lelki sebek enyhítésére is képesek? A fekete obszidián hatása pontosan megfelel ennek a leírásnak. Nem véletlen, hogy ezt a különleges természeti kincset az indiánok mágikus erejű talizmánként hordták maguknál. Hogyan nyilvánul meg a fekete obszidián hatása? Az ekszer-elek.hu internetes oldal tájékoztatója szerint, aki ilyen követ visel, számíthat arra, hogy régóta őrzött, eltemetett sérelmei újra éreztetik jelenlétüket, így kénytelen velük szembenézni, ez ugyanis elengedhetetlen a lelki terhek elengedéséhez, a megnyugvás és belső béke megéléséhez.

Ha még nem állunk készen arra, hogy megtapasztaljuk a fekete obszidián hatását, ajánlatos először az ásvány valamelyik színes változatával megismerkedni. Az említett honlapról megtudhatjuk, miben segítenek az egyes árnyalatok. Például a kék a beszédhibákat javítja, a szivárvány színű szerelmi bánatra hoz enyhülést, vagyis így könnyebben eldönthetjük, melyik kőre van a legnagyobb szükségünk.

A zöld jade kő hatása a testünkre és a lelkünkre

Természetesen nem az obszidián az egyetlen védelmezőként ismert ásvány. A zöld jade kő hatása, a hozzáértők szerint, a teljes emberi szervezetre kiterjed, nemcsak a lelki egészséget támogatja, de olyan életfunkcióknak is kedvez, mint az idegműködés vagy az adrenalintermelődés, sőt, a test méregtelenítő mechanizmusait is segíti.

Egyes vélemények szerint, a gyermekáldásra várók is jól teszik, ha kipróbálják a zöld jade kő hatását, ez ugyanis a termékenység növelésére is kiterjed. Az obszidiánhoz hasonlóan, ennek az ásványnak is fontos szerepe lehet a belső egyensúly megteremtésében, ugyanakkor serkenti a kreativitást. Ahhoz, hogy a zöld jade kő hatását maradéktalanul megtapasztaljuk, oda kell figyelnünk a kő rendszeres tisztítására. A tiszta, hideg víz a láthatatlan szennyeződéseket, negatív rezgéseket is eltünteti az ásványról, amit így semmi sem gátolhat abban, hogy a testünk és a lelkünk egészségét védje.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás